Az egyik legszebb szépítőszer az alvás

getty_rm_photo_of_woman_sleeping.jpgÁltalában jó alvó vagyok, korán fekvő-korán kelő, azonban vannak periódusok az életemben – főleg, ha nyomasztanak dolgok -, amikor éjszaka megébredek. Ilyenkor arra gondolok, hogy most legalább át tudom érezni a rossz alvók helyzetét és megértéssel tudok azok felé fordulni, akik rendszeresen álmatlanságban szenvednek. Az alvással kapcsolatos problémák megoldására is megvannak saját, jól bevált praktikáim, mert az alvás létszükséglet.

Ha nem tudunk aludni, akkor annak súlyos következményei lehetnek. Az alvás alatt regenerálódik a szervezetünk, sejtszinten épülünk újjá, mind mentálisan, mind pedig fizikai szinten újulunk meg az alvás hatására. Az, hogy mennyit és mikor alszunk, a napi ritmusunk határozza meg. Az agyunkban egy tökéletes rendszer működik, ami szabályozza az alvásunkat és az ébrenléti időnket annak függvényében, hogy világos vagy sötét van. Normál esetben szinkronban vagyunk a természettel és amint lemegy a nap, mi is nyugalmi állapotba kerülünk, majd álmosak leszünk és elalszunk. Ilyenkor melatonin hormon szabadul fel a szervezetünkben és ennek hatására érjük el a nyugodt és békés alvást.

Amióta feltalálták a lámpát, azóta kissé felborult az alvás és ébrenléti ritmusunk. Később fekszünk és korábban kelünk, így sokszor kialvatlanul kerülünk ki a napi forgatagba.

Az alvás ideje egy olyan létfontosságú idő, amikor az immunrendszerünknek lehetősége nyílik, hogy elbánjon a vírusokkal, baktériumokkal, begyógyíthatja a sebeket, illetve feldolgozhatja azokat az eseményeket, amelyek értek bennünket a nap folyamán.  A hipofízis az alvás idején szabadítja fel a növekedési hormont, mely többek között azért is felelős, hogy a sérült sejteket regenerálja.

szeppe_almodom_magam_alvas_alom_bor_szepito_alvas_1.jpg

Manapság nagyon sokan panaszkodnak álmatlanságról. Először Edison lámpája zavart be a békés álmunkba, majd a stressz, a helytelen táplálkozás – mit és mikor eszünk – és az az érzés, hogy semmire sincs időnk. Egyszerűen túlvállaljuk magunkat. A napi 8 óra fontos ahhoz, hogy egészségesek, kiegyensúlyozottak és szépek legyünk.

Ha túl keveset alszunk, megbillen az immunrendszerünk, a napi stresszre adott válaszunk látványosan rosszabbodik, egyszerűen elveszítjük a humorunkat, így a környezet visszajelzése is hátráltatóvá válik a mindennapjainkban.  Hanyatlik a koncentrálóképességünk, és ami a leglátványosabb, hogy amikor reggel a tükörbe nézünk, bizony szomorú látvány fogad.

Amit tehetsz a jó alvás érdekében:

  • igyekezz mindig ugyanabban az időben lefeküdni és ne feledd, hogy az éjfél előtti alvás aranyat ér!
  • az alvásra készülj fel, végy egy jó meleg illóolajos fürdőt, pl: 8 csepp Fény esszencia egy teáskanál mézbe téve és a fürdővizedbe elkeverve békével tölti el a lelkedet és segít kivezetni a napi feszültséget
  • törekedj arra, hogy az utolsó evés és a lefekvés között legalább 2 óra teljen el
  • a meleg nyugalmat hozó herba tea (citromfű, orbáncfű) segíti az elalvást
  • kerüld a kávé és fekete, zöld tea fogyasztást 15 óra után
  • jól szellőztess ki a hálószobában, vagy akár aludj nyitott ablaknál (én ezt preferálom)
  • lefekvés előtt párologtass nyugtató illóolajat (Mesélő hold, Meditáció vagy egyszerűen Levendula)
  • hanyagold az edzést lefekvés előtt négy órával
  • amennyiben valami bánt és attól nem tudsz aludni, írd le egy lapra, vagy mondd ki hangosan és másnap járj utána, hogy hogyan tudnád mielőbb orvosolni, továbbá a csuklódra helyezz egy csepp mandarin illóolajat és mélyen lélegezd be
  • a friss ágynemű nyugalmat és biztonságot ad, így ha egy nehéz éjszakád volt, cserélj ágyneműt, az mindig jó döntés!

És a legfontosabb dolog:

Törekedj arra, hogy sose feküdj le haragos szívvel, hívd fel, mondd meg, hogy sajnálom, elnézést, szeretlek. Csak kimondani nehéz, de utána annyira jó és békés élmény, amire törekednünk kell, ha nehézség tépi a lelkünket. Sosem az számít, ki a hibás, sokkal inkább az, hogy kinek van hozzá bátorsága, hogy megtörje a két embert gúzsba kötő merevséget.



Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.