Utam újra Itália földjére vezetett, ahol igencsak tavaszodik. Épp csak egy kis kardigán elegendő ahhoz, hogy kellőképp melegünk legyen. Előkerültek a színes öltözékek, a merész és szemet gyönyörködtető csodamegoldások. Tetszik az itt élők bátorsága – az, ahogy az öltözködésről gondolkodnak. Csupa vidámság és öröm. Tetszenek a sikátorokban elbújó párok, ahogy összebújva csókolóznak. Van ennek valami igazán jó kis romantikája.
Szeretem az ittenieket, mert nem fukarkodnak a jó szóval. A piacon az eladó előzékeny és amikor másnap meglát, úgy köszön előre, mintha már ezer éve barátok lennénk. Szeretem, mert van bennük valami belülről fakadó öröm, ami átitatja a falakat, az aszfaltot és mindent, amit csak tud.
Az étteremben pillanatok alatt barátságukról biztosítanak és olyan örömmel fogadnak már a második napon, hogy igazán azt érezhetjük, ők vannak megtisztelve, mert mi betértünk.
Eszembe jut, ahogy reggel fél hétkor sietve futok a piacra, hogy azt mondják, a mediterrán ételek gyógyítják az embert. Sok betegségre megoldást jelentenek. Közben kiérek a piacra, és valóban az az érzésem támad, hogy itt lehetetlen nem salátát és gyümölcsöt vásárolni. Még az is megkívánja, aki talán a hétköznapjaiba nem igazán tudja bevonni ezeket az éltető ételeket. A pultok magukat kínálják és ötletes megoldásokkal szinte azonnal kész az innen származó étel.
Aztán az jut eszembe, hogy igen, a mediterrán koszt bizonyára gyógyít a sok zöldség, olívaolaj, gyümölcs és még több halfogás miatt, de talán éppen ennyire gyógyító hatású az életszemlélet is, ami az egészet körbefonja. Az emberek akkor is kint vannak a téren és beszélgetnek, ha nincs pénzük beülni egy kávézóba. Egyszerűen nagyra értékelik az együttlétet a másik emberrel. Családok, fiatalok, öregek és vének sétálnak, ücsörögnek és nevetnek. Irigylem őket. Irigylem őket a könnyedségükért, örömükért és azért, mert képesek a jelenben élni.
Ilyenkor jó mélyen belélegzem ezt a könnyű és édes levegőt, mélyen, egészen mélyen bejuttatom a sejtjeimbe, hogy emlékezzek, mi is a valódi érték. Az örömteli létezés. Nem a holnapba álmodni a boldogságot, ma megélni, ma megteremteni.
Betérek egy boltba, ahol szebbnél szebb dísztárgyak ékeskednek. Gyönyörű vázák, színes üvegek, rajtuk madárkák, picinyke kalitka, azon is madárka, türkiz, sárga, zöld, kék… Színek kavalkádja, és megannyi merészség, ahogy ezeket a kiegészítőket összepárosítják. Veszek néhány dolgot, mert haza akarom hozni a vagányságot. Valahogy ezeket itthon sosem venném meg. Azért hozom haza, hogy emlékeztessen. Bátran kell élni az életet, színesen, madárkákkal az üveg tetején, és kék hortenziával egy hatalmas kaspóban.
Mert, ahogy a hölgy mondta nekem abban a merész bolognai boltban, miközben egy csokor élénk kék művirág felett hezitáltam – “mi akkor is szeretjük a virágokat, amikor azok alszanak, mi színesen és nagyon édesen szeretjük a világot”. Aztán már futott is tovább és egyáltalán nem is értette, miért gondolkozom, hogy megveszem-e ezt a cseppet sem mindennapi szobadíszt. „Hiszen olyan szép, ez is csak egy kis szín a lakásban.”
Hallgattam rá, megvettem, hazahoztam, kitettem itthon, és valóban, a tér azonnal megtelt örömmel ettől a kis itáliai kompozíciótól.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.