A napozás aranyszabályai

Számomra az igazi nyaralás minimum 10 nappal kezdődik, mert szerintem ennyi idő kell, hogy az ember igazán fel tudjon töltődni. Idén Leoval és Csabával Horvátországba utazunk, mert itt találtunk egy nagyon jó wakeboard pályát, ahol Leo is ki tud kapcsolni mellettünk és a hobbijának tud élni. Amikor az ember vízparton tölti idejének nagy részét különösen fontos, hogy mivel és hogyan napozik. Ezért is osztom meg Veletek a napozási aranyszabályaimat:

A napozással kapcsolatban el kell mondanom, hogy délidőben, ami nyáron a 11-15 óra közötti időszakot jelenti, nem szabad direkt napon tartózkodni! Ebben az idősávban lenge, vékony ruhával kell védeni a test teljes felületét és kalappal az arcot! Ez a napozás egyik aranyszabálya. A mediterrán területen élő emberek sem tesznek másként. Ebben az idősávban olyan erős a nap és annyira éget, hogy kifejezetten káros a bőr számára, ha azt napoztatjuk, mert ilyenkor éget a nap, nem barnít.

Természtesen az ADRIENNE FELLER fizikai fényvédők ilyenkor is védenek, de direkt napnak semmiképpen ne tedd ki a bőrödet ebben az idősávban! Ez aranyszabály. Napozni reggeltől 11-ig és 15 órától napnyugtáig szabad. Ez az az idősáv, amire a napfürdőzést értjük.

napozasf blog2

Néhány fontos kérdés, ami lehet, hogy Benned is felmerült már:

Eddig mindig 50-es vagy magasabb fényvédőt használtál, mit tegyél?

Mi csak természetes anyagot használunk a fényvédőinkben, ami ad egy limitet fényvédelem gyanánt. A fizikai fényvédőket 25-ösig lehet kalibrálni, de ez bőven elég, mert az ADRIENNE FELLER fizikai fényvédő azonnal hat, amint magadra kened és garantáltan tartja az ígéretét. Ez azt jelenti, hogy ha 10 percet tudsz napon lenni anélkül, hogy megégnél, akkor a 25-ös fényvédőnk 250 percig tart Téged biztonságban, tehát 3 órán át. Ezután újra be kell kenned magad és a védelem újra veled van.

A kémiai fényvédőkkel az a gond, hogy felszívódik a véráramkörbe és károsan hat a szervezetre! Továbbá a felkenés után csak fél óra múlva fejti ki a hatását és kutatások sora mutat rá arra, hogy a kémiai fényvédők, melyek látszólag könnyű szerrel tudják az 50-es vagy akár még magasabb fényvédelmet garantálni, egyáltalán nem biztos, hogy képesek az ígéretüket beváltani, de a bőr számára komoly terhelést jelentenek. Látnak összefüggést a kémiai fényvédelem és a bőrrák között.

Mi ezért választottuk a SUNSOL esetében kizárólag a fizikai fényvédelmet!

Mikor melyik SUNSOL terméket ajánlom alkalmazni?

A 25-ös SUNSOL fényvédőt azoknak ajánlom, akik fehér és érzékeny bőrűek. Azoknak, akik még nem napoztak, azoknak, akik könnyen leégnek a napon és minden gyereknek. Van egy szuper tippem! A 25-ös naptejet és a bronzolajat használd egyszerre. A tenyeredben keverj össze egy kisebb mennyiséget mindkettőből, így sokkal könnyebben fel tudod vinni a fényvédőt a bőrödre.

AF_Sunsol_napte_spf_25_termekfoto_print

A SUNSOL bronz napolajat kifejezetten azoknak javaslom, akiknek a bőre már naphoz szokott, azoknak, akiknek csak 15-20 perce van minden nap a napozásra, azoknak, akik tudatosan csak ilyen rövid időt akarnak a napon lenni. A SUNSOL napolaj ad egy bizonyos természetes fényvédelmet, de közben hagyja a bőrt lebarnulni is. Ajánlom a nyaralás végén, amikor már szépen hozzászokott a bőröd a naphoz, már van egy szép tónusú barna színed a naptejek hatásának köszönhetően és szeretnéd, ha a barnaságod tovább mélyülne, bronzosodna.

AF_Sunsol_bronz_napolaj_termekfoto_print

A SUNSOL hűsítő testbalzsamot mindenkinek ajánlom! Gyerekeknek, felnőtteknek napozás után, miután lezuhanyoztál, hogy hidratáld, hűsítsd, regeneráld a bőrödet. Ez a termék egy igazi CSODA! A benne lévő levendula, cickafark, kamilla és orbáncfű kivonatokkal a bőröd pont azt kapja meg, amire vágyik. Nem mellesleg a csodás összetevőinek köszönhetően az idegrendszerre is nyugtatóan hat és békés, nyugodt alvást ajándékoz éjszakára.

AF_Sunsol_husito_testbalzsam_termekfoto_print

A magam részéről annyira szeretem ezt a terméket, hogy egész nyáron ezt használom testápolóként pontosan a hűsítő hatása végett. Egyszerűen jó közérzettel és finom bőrérzettel ajándékoz meg.

Ha napallergiától szenvedsz, akkor számodra is alternatíva a SUNSOL 25-ös fényvédő, de Neked különösen fontos, hogy mindig legyen nálad nagy kalap és egy lenge pamut vagy len ruha, ami minden részedet betakarja és védi. A fényvédőt akkor használd, ha fürdeni mész, illetve nyaralás közben, de a tűző napon mindig vedd fel a ruhát és a kalapot.

napozasf blog

Fényvédelem a mindennapokban

 A SUNSOL fényvédőt nem csak a nyaraláshoz, de nyáron a hétköznapokban is használd.

Olyan erős a nap, hogy ha tartósan a napon vagy, akkor gondolnod kell arra, hogy védened kell magad a naptól.

Napozni okosan, mértékkel és csak fizikai fényvédőkkel szabad! Korábbi napozással kapcsolatos írásomat itt találod. 

Hangolj örömre!

Hangolj a nyárra!

Feller Adrienne

Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.