SZ-Épségápolás

Abból tudsz adni, ami benned többlet

A szépségápolás korántsem felszínes mulatság, sokkal mélyebb történet, mint azt gondolnánk. A szépséged ápolása valójában, ahogy maga a szó is adja, épséged ápolása. Azonban ahhoz, hogy ez igaz legyen, csak olyan anyagokat használhatsz, melyek természetes alapanyagokból készülnek, így az egységet (egészségedet) is támogatják benned. Ha szépségápolásban gondolkodunk, akkor van az un. napi, heti és havi szépségápolási rutin, amit érdemes az életünkbe beilleszteni. Legyen a napnak, hétnek, hónapnak szépségideje, amikor a történet kizárólag csak rólad szól.

A bőrünk a legnagyobb szervünk, ami védelmet jelent számunkra, amivel lélegzünk, kiválasztunk, hőmérsékletet szabályozunk, érzékelünk, kommunikálunk, sőt, még szagolunk is, tehát információt gyűjtünk a környezetünkből. A bőrről sokáig úgy gondolkodtak, hogy az úgy jelent védelmet, mint egy ruha, tehát levethető, ezért nem számít mit kenünk rá, mivel érünk hozzá. Ma már tudjuk, hogy a bőr az idegrendszerrel, sőt az emésztésünkkel szoros kapcsolatban van, ezért a bőrünkön meglátszik mindaz, ami bennünk történik. Sőt a hatás nem a szervektől a bőrfelé halad kizárólag, hanem a bőrtől a szervekig, így a bőr stimulációja, információ felvétele a szerveinkre is hatást gyakorolnak és nem csak az idegrendszerünkre.

Évszakok változása

Az életben mindenben az egyensúly megteremtése a cél. És ez a bőrápolásnál is így van. Nem csak az számít, hogy milyen típusú a bőröd, de az is számít, hogy milyen évszak van, hogy milyen az adott környezet. Amikor kint hideg van, akkor sokkal tartalmasabb bőrápoló termékeket használunk és ahogy melegszik az idő, úgy könnyítünk a termékeken. Pont úgy, ahogy a ruházkodunk, nyáron könnyű, télen vastagabb öltözéket öltünk.

Napi bőrápolás nyáron

A napi bőrápolásnak rövidnek és hatásosnak kell lennie.

Reggel:

  1. Bő langyos vízzel megmosod az arcod, majd tiszta frottír kendővel megtörlöd.
  2. Permetezd be a bőrödet egy általad kedvelt ADRIENNE FELLER Aromazen Arcpermettel.
  3. Pár csepp arcolajjal masszírozd át a bőrödet úgy, hogy a szemedet se hagyd ki! Kattints ide a arcmasszázs videómért!
  4. Használj könnyű hidratáló krémet, ilyen például az ADRIENNE FELLER Hungarian Spring Fluidum, vagy a Madeleine hidratálóbalzsam, de a Shine Intenzív hidratálókrém is egy fantasztikus befutó.

Este:

  1. Lazítsd fel az arcodon lévő szennyeződést Rose de Luxe vagy Hungarian Spring arclemosó tejjel, majd nedves törölközővel távolítsd el azt.
  2. Permetezd be a bőrödet egy általad kedvelt arcpermettel.
  3. Pár csepp arcolajjal masszírozd át a bőrödet úgy, hogy a szemedet se hagyd ki!

Bár első hangzásra meglepő lehet, de ennyi pont elegendő egy esti rutinhoz. Semmi több nem kell. Az ok nagyon egyszerű, a bőrnek lélegeznie kell éjszaka és a szükséges tápanyagot megadják az arcpermetben és arcolajban lévő hatóanyagok.

Heti bőrápolás

Itt több időt szánhatsz a bőröd és lelked ápolására. Egyszerűen alakíts ki a hétvégédből egy-két órát arra, hogy magad kényeztesd, hogy kapcsolódj az érzéseidhez, hogy találkozz a lelkeddel.

  1. Dörzsöld át a tested száraz kefével.
  2. Készíts egy illóolajos fürdőt magad számára. Két evőkanál tengeri sóra cseppents 15 csepp Panarom Csendülő, vagy Frissülő, esetleg Szépülő illóolajkeveréket. (A tengeri sós víz, megtisztít, míg az illóolajok felhangolnak testileg-lelkileg).
  3. Radírozd le az arcodat ADRIENNE FELLER Hungarian Spring arcradírral.
  4. Tegyél fel egy ADRIENNE FELLER Hungarian Spring Mélytisztító maszkot, mely a benne lévő magyar iszapnak és ásványi anyagoknak köszönhetően hatékonyan tisztítják és remineralizálják a bőrt.
  5. Szállj be a kádba és „Engedd, hogy érezz!” Egyszerűen a légzéseddel kapcsolódj önmagadhoz. A történet nagyon egyszerű: merülj el a kád vízben, és csak figyeld a levegő be és kiáramlását. Akár még hozzá is köthetsz egy-egy gondolatot. Mondjuk amikor belélegzel, akkor kimondod, hogy béke, s amikor kilélegzel, akkor kimondod, hogy nyugalom. Legalább 15 percet szánj erre. Az arcmaszkot 15 perc elteltével bő vízzel mosd le.
  6. Most jön a testolajozás. Ez a napi rutin része is lehet, de a hetinek mindenképpen része kell, hogy legyen. Nyáron az ADRIENNE FELLER Aromazen Aminea testolajat válaszd, ez a hűsítő energiájával egyensúlyt teremt a mikrokozmoszodban J. Jó alaposan olajozd be a még nedves testedet, bátran masszírozd át magad. Tudod milyen hálás lesz a tested, a bőröd? Ezzel csodát teszel magaddal.
  7. Ezután jön az arcpermet! Permetezd be az arcod, hidratáld. Nem baj, ha a szemedbe megy, még annak is jót tesz.
  8. Most jön az arcolaj – masszírozd át arcbőrödet vele.
  9. Legvégül egy jó kis hidratáló krémet válassz. Rose de Luxe egy igazán jó döntés. Ezt is masszírozd be körkörös muzdalatokkal.
  10. És most pihenj, igyál egy jó Panarom Zen teát és köszönd meg magadnak, hogy szántál időt arra, aki a legjobb barátod, Önnön valód.

Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.