Elő a hideg levesekkel!

Ebben az őrült nagy melegben, amit inkább a vízpart mellett, mint a nagyváros betonrengetegében lehet csak kibírni, előkerülnek a jól bevált, hideg leveseim, amiket gyorsan el lehet készíteni, frissítőek és rendkívül egészségesek.

Festettem egy ebédet

Minél színesebb az étel, annál jobb, mert felvidítanak az árnyalatok. Az illatok pedig elvarázsolnak. Ha mindezek összeforrnak, olyan ízharmónia jön létre, ami az étkezést örömmel fűszerezi meg.

Legyen az étel orvosság!

Már jó ideje tudjuk, hogy rengeteg betegségért egy krónikus gyulladásos állapot a felelős. A legújabb kutatások bizonyítják például, hogy azt asztma, az artritisz és a Crohn-betegségek mögött is gyulladás húzódik meg, sőt, Dr. Tanya Edwards szerint az Alzheimer-kór, a rák és a cukorbetegség mögött is ez a gyökérprobléma.

Lujzitól szeretettel

Lujzi lazacpástétoma olyan finom, hogy messzi földön híres. Aki már egyszer megkóstolta, az biztosan mindig arra vágyik majd. Kértem tőle, hogy adja meg a receptet, hogy én is elkészíthessem, amikor csak a családom megkívánja.

Három muskétás a karcsúságért

A karcsúságunk megőrzése örökzöld téma. Íme néhány tipp, mely segít formába hozni magunkat az Ünnepek előtt, vagy éppen a karácsonyi vacsorák után. 

Főzni könnyű… Vagy mégsem?

Ma egy rendhagyó nap van. Főzni indulok az egyik kedvenc műsoromba, a Család-barátba, vagy, ahogy az ottaniak mondják Csali-bariba. Szeretem az ott dolgozó embereket. Azt hiszem minden túlzás nélkül állíthatom, jól tudunk együttműködni.  Sokszor szerepeltem már a tévéműsorban, mondhatjuk ismerős terep, most mégis nagyon izgulok. Egész éjjel azon morfondíroztam, hogy nem felejtettem-e el valamit az […]

Ötletelő a húsvéti locsoláshoz

A Húsvéti locsolás hagyománya mindig kedves volt a szívemnek. Amikor fiatal lány voltam azért, mert jöttek a fiúk és azt érezhettem, hogy lám-lám fontos és szép is vagyok. Most pedig azért, mert az én fiam megy locsolkodni és tudom, hogy mennyire várják Leo-t a kislányok és az édesanyjuk. Szép és fontos hagyomány. Ilyenkor Leo és […]