Régóta megfogalmazódott már bennem, hogy a szépség a bennünk megteremtődött harmónia külső tükröződése. A teljes Adrienne Feller metódust ebből a kiindulási pontból építettem fel. Az Adrienne Feller szépségakadémia képzésein a hallgatók olyan elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el, melyek alkalmazásával egyénre szabottan képesek a vendégeik bőrét szépíteni, és a harmonikus működés irányába mozdítani. A szépség […]
Címke: adriennefeller_official
Hogyan válassz kozmetikust?
Életem egyik kiváltságának tartom, hogy nagyon korán megtaláltam azt a munkát, amit szenvedéllyel, inspirációval tudtam végezni, amiben ki tudtam teljesedni és ami naponta adott újabb és újabb lehetőséget arra, hogy emberekkel találkozzak, megismerkedjek és valójában fel sem tűnt, hogy én közben dolgozom, mert öröm volt minden pillanat, minden együttlét. Alma materem nem csak kiváló tudást, […]
Kezdődik az iskola!
Bár az én fiam nemigen akar róla még hallani sem, de rohamosan közeledik a pillanat, hogy az iskolák kitárják kapuikat és várják gyermekeinket. Ha most megy először a gyerek iskolába, akkor biztos vagyok benne, hogy a kíváncsiságon túl izgalom is van benned. Hidd el, ez így természetes. A lányomnál nem izgultam annyira, mint a fiamnál, […]
Mert szeretem a nő sokszínűségét!
A Shine a csillagokból érkezett üzenet. Az anyaföld érlelte szépség, fiatalság. A Nap lendülete, öröme, melegsége. A vizek harmóniája, kiteljesedettsége, hajlékonysága. A Szél inspriációja, ereje. Olyan mélységes harmónia, erő és kiegyensúlyozottság jellemzi, amiből meríteni lehet, ami szépít és alkotásra inspirál.
Amiért érdemes támogatni a testünket…
Azt hiszem sokan vagyunk úgy, hogy mikor keményen dolgozunk, napközben fáradtság, estére pedig elviselhetetlen kimerültség lesz úrrá rajtunk. Egy másik szembetűnő jelenség, ha végtelenül kimerülten ébredünk. Tapasztalatom szerint ezek mind intő jelek arra, hogy érdemes megtámogatni a szervezet méregtelenítő folyamatait.
Tessék napozni!
Rövid leszek. Napozni jó, napozni kell, napozni fontos.A napkúra, vagy ahogy mostanság mondják a napozás a létezésünk fontos része. Nem a szép barna bőrért, sokkal inkább az egészségért. A nap segítségével szintetizáljuk a testünkben a D-vitamint, ami elengedhetetlenül fontos vitaminunk.
10 ok, amiért érdemes a napot egy pohár langyos citromos vízzel indítani
Éjszaka a szervezet méregtelenít, persze, ha hagyjuk és ennek egy egészen ésszerű folytatása, hogy a reggelt egy pohár vízzel kezdjük, hogy megmozdítsuk a beleket és átmossuk.
Illatos életelixír
Fiatal koromban Svédországban éltem, ahonnan nem csak az illóolajok szenvedélyét hoztam magammal, hanem a forralt bor karácsonyi hangulatát is. A skandináv országokban hagyományosan nagy ünnepnek számít a Luca-nap, ekkor készítik az ünnepi szezon első forralt borát és ettől kezdve minden nap, minden asztalon ott gőzölög az illatos, piros nedű, különleges melegítő edényben.
Átadni magad a pillanatnak
Évek óta gyakorlom, hogyan lehet nyaralás alatt teljesen kikapcsolódni, hogy az adott pillanatot, időt teljes egészében megéljem. Nem kis feladat és persze nem azért, mert ez nagy edzést igényelne, épp ellenkezőleg. Teljes önátadást, elengedést és odaadást kíván. Szerencsémre, amikor átjutok az olvadási ponton, onnantól minden őrületbe bevonható vagyok. Függetlenség, szabadság és csend. Ez a legjobb […]
Energiával teli szép napunk legyen!
adriennefeller_official készítette ezt a képet.
Mindegy, hogy milyen és mindegy, hogy miben de mindig legyen virág körülöttünk!
adriennefeller_official készítette ezt a képet.