Zsizsi

feller_adrienne_zsizsi.jpg14 éves volt, amikor először találkoztunk. Fiatal, karcsú, kedves tétova kislány. A mamája hozta. Biztosítottam, hogy jó kezekben lesz. És vigyáztam rá. Éveken keresztül mindent átbeszéltünk. A szerelmeket, az életet, a családot, a félelmeket, a fájdalmakat és az örömöket.

Volt sírás, nevetés és öröm. Mennyit aggódtunk, hogy ez a fiú sem olyan, és ez sem, meg ő is olyan fura. Nem szeret. Nem szeretem. Boldog vagyok. Elküldöm. Elküldtek. Dolgozom. Egyedül vagyok. Ne félj, jön majd az igazi. Velem van a baj? Dehogy, bízz, jönni fog.

És férjhez ment. Olyan hirtelen. Elkezdtem számolni. Így elteltek az évek? Megszületett Lili, aztán Emma. Két gyermeket nevel.

Ma volt nálam. Kicsi apró teremtés. Törékeny. Sietnie kellett, mert szoptat. Időre ment. Milyen régóta ismerem. Kicsiny lélek. Annyira jó volt látni. Elteltek az évek. A kislány két kislányt nevel. Azt mondja: “Nullától az egy gyerekig nem volt akkora ugrás, mint az egytől a kettőig”. Mosolygok: “Igen, tudom, két kicsi gyerek, nem könnyű most neked.” “Nem panaszkodom, de senki nem mondta ezt nekem.”

…. és csak állok és azon tűnődöm, hogy telhettek el ilyen gyorsan az évek. Nemrég még én ringattam a gyerekeimet, most már ő, aki hazasiet. Beszáll a liftbe, intek, zárul az ajtó és kigördülnek a könnyek. Örömkönnyek. 🙂



Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


Instagram képeink