Pár évvel ezelőtt megállapodtunk a férjemmel, hogy ha tehetjük, nyaralni legalább két hétre megyünk, mert egy hét alatt képtelenség feltöltődni. A gyerekek persze azonnal megérkeznek a nyárba, és kitörő energiával simulnak bele az életbe. Nekünk, felnőtteknek ez egy picit nehezebb.

Elmesélek egy történetet a lassúság felfedezéséről: Amikor élete titkáról kérdezték, a bölcs így válaszolt: „Ülök, amikor ülök, állok, amikor állok, és megyek, amikor megyek.” Erre azt mondták: „Mi is ezt tesszük.” Amire a bölcs így válaszolt: „Nem, ti nem ezt teszitek. Amikor ültök, már álltok, amikor álltok, már mentek, s amikor mentek, már megint ültök is.”

Egészen más lett a családi nyaralás, mint amire számítottunk. A fiam a Sagrada Familiaban türelmesen várt, míg mi magunkba szívtuk a láthatót és nem láthatót, mert tudta, hogy délután ő kerül sorra. Sőt olyan türelmes volt, hogy még ő is élvezte az ottlétet.

Harmadik napunk már nagyon jól indult. Megterveztük a hátramaradó napokat és megegyeztünk, hogy mindenki kifejezésre juttathatja kívánalmait a nap kezdetekor – amennyire lehet -, azt figyelembe vesszük, majd készítünk egy mindenki számára elfogadható napi tervet, amihez a kicsi csapat együttesen tartja magát. Mindenki türelmes a másikhoz, mindenki figyel a másikra, és ami a legfontosabb, mindenki […]

Hamar megértettük a lányommal, hogy itt vagy más platformra helyezzük a nyaralást, vagy Leo kibírhatatlanná teszi a napjainkat. Itt most nem a nőcis nyaralás lesz, hanem sokkal inkább valami olyasmi, amit még csak körvonalakban sem ismerünk. Ezeket mindig Csaba intézte, Csaba focizott, röplabdázott, vitte jobbra-balra Leot, aki – őszintén szólva – elég nagy fordulaton éli […]

Egy nappal a családi nyaralás előtt a férjem bejelentette, hogy nem tud velünk jönni, mert a cégben annyi fontos változás folyik épp, hogy nem tud elszakadni.